Évfordulók

Október

 

connie300

70 évvel ezelőtt, 1950. október 13-án emelkedett először a levegőbe a kaliforniai Burbank repülőteréről az amerikai Lockheed gyár L-1049 Super Constellation típusú utasszállítója. A közkeletű becenevén „Connie” C-69-es tervezése és építése még a háború előtt megkezdődött, majd a prototípus1943. január 9-én szállt fel először. A mintegy öt és fél méterrel hosszabb, modernizált Super Constellation a korábbi 69 helyett már 95 turista üléssel rendelkezett, csaknem 25 ezer liter üzemanyagával pedig a hatótávolsága – a terheléstől függően – elérhette a 7700 - 8200 kilométert is. A gép számos új technikai megoldást tartalmazott, ilyenek voltak például a túlnyomásos törzs mellett a hidraulikusan működtetett kormányfelületek, a jobb iránystabilitást biztosító, hármas osztott vezérsík, a jégtelenítő rendszerek, vagy a leszálláskor negatívba állítható légcsavarok. Négy, egyenként 18 hengeres, turbófeltöltős csillagmotorjával a Super Constellation 460 km/órás utazósebességgel, 6000 méteres magasságon repülhetett. A legutolsó, Starliner elnevezésű változatok 1957-től már L-1649A típusjelzéssel épültek, és 11.500 kilométert tudtak repülni közbenső leszállás nélkül. A „Connie” gyártását végül a sugárhajtóműves B707-es és a DC-8-as megjelenésével, 1958-ban beszüntették. Eddig az ideig, különböző változataiból összesen 856 példány épült.

 

comet300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. október 16-án teljesítette utolsó útját a BOAC (British Overseas Airways Corporation) Comet 4-es sugárhajtóműves utasszállítója. A gép Londonból repült New Yorkba. A sugárhajtóműves Comet prototípusa 1949. július 27-én emelkedett először a levegőbe. Az első szériapéldány 1952. május 22-én teljesítette az első menetrend szerinti járatát London és Johannesburg között. Repülésével vette kezdetét a jetkorszak, annak ellenére, hogy a szovjet propaganda a Tu-104-esről (valótlanul) azt állította, hogy a világ első sugárhajtóműves utasszállítója. A Comet kezdeti sikereinek egy váratlan balesetsorozat vetett véget. Ezután a típust áttervezték, és Comet 4 néven gyártották tovább. A BOAC 1959. június 1-jén állította hivatalosan forgalomba a modernizált változatot, de csak alig több mint egy évig üzemeltette, mert helyét átvették a modernebb és gazdaságosabb Boeing B707-esek. A Comet utolsó, 114. példányát 1964-ben adták át, s a típust 1997-ben vonták ki véglegesen a forgalomból.

 

aoa dc4

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. október 24-én először repülte át az Atlanti-óceánt az American Overseas Airlines (AOA) C-54-es típusú gépe, mely a Douglas DC-4-es katonai változata volt. Az AEA 1945-ben hat C-54-essel kezdte meg működését. A „Flagship New England” névre keresztelt négymotoros gép New Yorkból három közbenső leszállás után, Boston, Gander (Új-Foundland) és az írországi Shannon érintésével érkezett meg az angliai Bournemouth mellett fekvő Hurt repülőtérre, és a két kontinens közötti távolságot egyben új rekordot felállítva, 14 óra 5 perc tette meg. Az AOA mellett az ugyancsak amerikai TWA légitársaság is engedélyt kapott a transzatlanti repülésekre, megtörve ezzel a Pan Am addigi monopóliumát.

 

radarkep300

Negyven évvel ezelőtt, 1980. október 29-én adta át Vlagyimir Koblov, a Szovjetunió akkori rádióipari miniszterhelyettese a Magyarországon telepített új, SZIGMA radarrendszer jelfeldolgozó és megjelenítő eszközeit a Ferihegyi Közelkörzeti (APP) radarirányító központban. A SZIGMA végleges beszabályozási és szerelési munkái 1981 februárjában fejeződtek be, miközben a távolkörzeti útvonalirányítók (ACC) is fokozatosan áttértek az új rendszer használatára.

 

dc3 bea

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. október 31-én teljesítette utolsó menetrend szerinti járatát London és Birmingham között a BEA (British European Airways) DC-3-as típusa. A kelet- és közép-európai országokban, köztük nálunk is ugyanebben az időben kezdődött meg a hasonló kategóriájú Li-2-es (a DC-3-as szovjet változata) kivonása a menetrend szerinti forgalomból. A Malév a típust 1963-ig üzemeltette.

 

Szeptember

 

il14 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. szeptember 2-án nyitotta meg a Malév Budapest-Frankfurt-Párizs menetrend szerinti járatát. Ezzel a magyar nemzeti légitársaság gyakorlatilag a február 15-től közlekedő frankfurti vonalat hosszabbította meg a francia fővárosba. Az útvonalon ekkor még Il-14-es típus repült, ezért a gépek személyzete megérkezés után egy éjszakát szállodában töltött, és csak másnap indultak vissza Budapestre. Az új Il-18-as flotta bővülésével lehetővé vált, hogy a Malév mindkét európai nagyvárosba közvetlen járatokat indítson.

 

breguet 300

Kilencven évvel ezelőtt, 1930. szeptember 3-án elsőként repülte át kelet-nyugati irányban, közbenső leszállás nélkül két francia pilóta az Atlanti-óceánt. Dieudonné Costes és navigátora, Maurice Bellonte Breguet 19 típusú gépe Párizs Le Bourget repülőteréről szállt fel, majd 37 óra 18 perc elteltével sikeresen megérkezett New York Curtiss Fieldre. Itt az első sikeres óceánrepülő, Charles Lindbergh köszöntötte őket, s tiszteletükre a Broadway sugárúton ünnepi felvonulást rendeztek. Az egymotoros, eredetileg könnyűbombázónak épült gép az 5953 km-es távolságot 170 km/órás átlagsebességgel tette meg.

 

conci3

Ötven évvel ezelőtt, 1970. szeptember 13-án szállt le először a Concorde szuperszonikus utasszállító Nagy-Britanniában gyártott, 02-es számú prototípusa London Heathrow repülőterén. A francia-angol kooperációban készült szuperszonikus utasszállító kifejlesztése 15 évbe telt, és több mint 3 milliárd fontot emésztett fel. Az összesen megépült 20 gép közül 14 állt forgalomba a British Airways és az Air France flottájában. A Concorde-ok nagyrészt Párizsból és Londonból repültek New York JFK repülőterére és vissza, mert a hatóságok csak az óceánok felett engedélyezték számukra a hangsebesség átlépését. Egy tragikus párizsi katasztrófa, a kerozinárak emelkedése és a 2001-es terrortámadás okozta válság miatt a gépet az Air France 2003 májusában, a British Airways pedig öt hónappal később, októberben vonta ki a forgalomból. Az utolsó repülőképes Concorde London Heathrow repülőteréről felszállva, 2003. november 26-án érkezett meg szülőhelyére, a Bristol közelében található Filtonba, ahol 34 évvel korábban először repült.

 

mikojan 300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. szeptember 15-én hunyt el Artyem Ivanovics Mikojan szovjet repülőmérnök. 1905-ben született. Elvégezte a Zsukovszkij Repülőmérnöki Akadémát és M. J. Gurjeviccsel közösen, az 1940-es évektől számos vadászrepülőgépet tervezett, majd a sugárhajtóműves gépek kifejlesztésének egyik úttörője lett. Első, az egész világon hírnevet szerzett ilyen típusa a MiG-15-ös és a MiG-17-es lett. Az ő irányításával fejlesztették ki az első szuperszonikus szovjet vadászgépet, a MiG-19-est, majd a később számtalan változatban készült MiG-21-est és MiG-23-ast. Ezek a típusok a magyar légierőben is repültek. Mikojan egyik utolsó munkája a MiG-25-ös nagysebességű elfogóvadász létrehozása volt. Halála után a gépét MiG-31 típusjelzéssel modernizálták, s jelenleg is repül az orosz légierőben.

 

dc 3 af 300

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. szeptember 22-én indította el újra Párizs-London járatát az Air France légitársaság.

 

f84 300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. szeptember 22-én repülte át először sugárhajtóműves repülőgép az Atlanti-óceánt. Az amerikai gyártmányú F-84E Thunderjet vadászgép 10 óra 1 perc alatt repült el Európából a New York közelében található Mitchell Air Force légibázisra. Az út során a gép háromszor tankolt üzemanyagot a levegőben. Először Prestwick fölött a RAF (Royal Air Force) Lancasteréből, utána az izlandi Keflavik térségében egy RAF Lincoln gépből, végül Labradornál az USAF KB-29-es tankeréből.

 

Augusztus

 

enolagay300

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án reggel egy amerikai B-29-es bombázó a világon elsőként hajtott végre atombomba-támadást egy japán város, Hiroshima ellen. A 600 méter magasságban felrobbant, Little Boynak elnevezett szerkezet pusztító hatása 17 ezer tonna TNT-vel volt egyenlő. Az amerikaiak 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A hirosimai robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok számáról csak becslések vannak, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvészek, hőhatások, épületomlások, lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében vesztették életüket.

 

penguin300

Negyven évvel ezelőtt, 1980. augusztus 7-én hajtott végre sikeres repülést a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Gossamer Penguin. A rendkívül könnyű szárnyakkal rendelkező szerkezeten összesen 16 ezer 128 kisméretű napelemet helyeztek el, melyek az elektromos energiát biztosították a mindössze 3 lóerős teljesítményű, 2,1 méter átmérőjű légcsavart hajtó motor számára. A gép pilótájául Janice Brownt választották, mivel a hölgy súlya alig haladta meg a 45 kilogrammot.

 

learjet50

Negyven évvel ezelőtt, 1980. augusztus 11-én szállt fel első ízben a Gates Learjet Longhorn 50 típusú üzleti repülőgép.

 

dc8jal300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. augusztus 12-én indította el a Japan Air Lines (JAL) első sugárhajtóműves típussal végrehajtott járatát Tokió és San Francisco között. Az útvonalon az amerikai Douglas gyár DC-8-as típusa közlekedett.

 

utonalak300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. augusztus 13-án indította el a Maszovlet új menetrend szerinti belföldi járatát Budapestről Nyíregyházára. A légitársaság 1951-1954 között érte el a legnagyobb szállítási teljesítményeket. Hozzájárult ehhez a viszonylag alacsony tarifa is, amely nem haladhatta meg a gyorsvonati első osztályú jegy árát. A forgalom csúcspontját az 1954-es nyári szezon jelentette, amikor a járatok már 11 belföldi várost kötöttek össze Budapesttel, illetve részben egymással. A Maszovlet 1954-ben bevezette az alábbi körjáratokat: Budapest-Győr-Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa, Budapest-Pécs-Kaposvár-Nagykanizsa, Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen és Budapest-Szeged-Békéscsaba-Debrecen. A Maszovlet jogutódja, az 1954 novemberében létrejött Malév azonban az egyre csökkenő, majd végleg megszűnő állami támogatás hiánya miatt, az 1960-as évek végéig fokozatosan leépítette a belföldi járatokat. Nyíregyházára 1963-ig közlekedett Malév-gép.

 

dc10air300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. augusztus 29-én hajtotta végre első sikeres repülését az amerikai DC-10-es utasszállító. Az alaptípus 10-es szériájú gépeit 1000 kilométer feletti távolságokra tervezték, és a kabin elrendezésétől függően, 255-270 utast szállíthattak. A három General Electric CF6-6 típusú hajtómű maximális tolóereje egyenként elérte a 18 900 kilopondot. Az új típusból a United Air Lines 60, az American Airlines pedig 50 példányt rendelt. A DC-10-es különböző változataiból összesen 386 épült, és 56 légitársaság állította forgalomba. A típus utolsó, utasszállító példánya 2014 februárjában teljesítette búcsúrepülését.

 

learjet25

Ötven évvel ezelőtt, 1970. augusztus 30-án egy Learjet 25C típusú üzleti repülőgép a polgári kereskedelmi gépek kategóriájában új rekordot állított fel, amikor összesen 11 óra 23 perc alatt tette meg oda-vissza a New York és Los Angeles közötti távolságot.

 

Július

 

mbl300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. július 1-jén nyílt meg az ausztráliai Melbourne új nemzetközi repülőtere, Tullamarine.

 

utonalak 300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 3-án indította el a Maszovlet első menetrend szerinti járatát Békéscsabára. A várost később körjáratokkal összekötötték Debrecennel és Szegeddel is. 1956-ban a Maszovlet utóda, a Malév megszüntette a békéscsabai járatot.

 

il18 lhr 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. július 4-én szállt először a Malév új Il-18-as típusa Londonban. A különjáraton a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár kórusa utazott a walesi dalversenyre. Az énekkart ugyancsak a Malév szállította haza július 13-án, ez alkalommal az Il-18-as hét tonna fekete ribizlit vitt a brit fővárosba.

 

stratoliner 300

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1940. július 8-án egy Boeing 307B Stratoliner új rekordot állított fel, amikor 13 óra 40 perc alatt repült San Franciscóból New Yorkba. A DC-3-as típusnak ebben az időben két órával több időre volt szüksége az útvonal megtételére.

 

kc10 300

Negyven évvel ezelőtt, 1980. július 12-én emelkedett először a levegőbe a DC-10-es utasszállító gép katonai változata, a KC-10A légitanker. A típus modernizált változatát jelenleg is számos ország légiereje használja.

 

twaaold 300

Kilencven évvel ezelőtt, 1930. július 16-án alakult meg az amerikai TWA (Transcontinental and Western Air) légitársaság. A cég megtartotta logóját, azonban a nevét 1950. május 17-én megváltoztatta, s ettől kezdve Trans World Airlines elnevezéssel működött tovább. A TWA vezetősége ezzel kívánta hangsúlyozni, hogy a korábbi belföldi légitársaság már nemzetközi útvonalakon is repül. A TWA 2001-ben szüntette be tevékenységét, amikor megvásárolta az American Airlines.

 

secu300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. július 17-én kezdték meg működésüket az amerikai New Orleans repülőterén a világ első fémkereső biztonsági kapui. A berendezéseket az egyre szaporodó repülőgép-eltérítések miatt kellett kifejleszteni, s rövidesen az egész világon elterjedtek.

 

vickers300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 29-én teljesítette első menetrend szerinti repülését a BEA (British European Airways) légcsavaros-gázturbinás utasszállítója. A 32 személyes Vickers Viscount 630-as az angliai Northoltból repült Párizs Le Bourget repülőterére. Az első járatra 14 utas váltott jegyet, további 12 ülésen pedig a BEA vendégei foglalhattak helyet. Utóbbiak között volt a Rolls Royce Dart 502 gázturbina kifejlesztője, Sir Frank Whittle repülőmérnök is.

 

Június

 

frontier300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. június 1-jén jött létre az amerikai Arizona Airways és a Challenger Airlines egyesülésével a Frontier Airlines. A cég 1986-ig működött. 1993-ban a denveri Aero Denver Travel Services felvette a Frontier Airlines nevét. 2009 augusztusában a Frontier a Republic Airways Holdings leányvállalata lett. A Republic 2013 végén eladta a légitársaságot, az új tulajdonos az arizonai székhelyű Indigo Partners kockázati tőkebefektető cég lett (amely jelenleg az amerikai Spirit Airlines, a mexikói Volaris Airlines és a Wizz Air egyik tulajdonosa is). A tranzakciót a Frontier sikeres szerkezetátalakítása követte, mely nyomán a légitársaság egy alacsony költségekkel üzemelő, ultra-fapados cégként, napjainkra az Egyesült Államok nyolcadik legnagyobb légitársasága lett.

 

bea300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. június 1-jén a BEA (British European Airways) légitársaság a világon elsőként, menetrend szerinti helikopteres járatot indított Liverpool (Speke) és Cardiff (Wrexham) között. Az első utasok között volt a BEA elnöke, Lord Douglas of Kirtleside is. Az útvonalon a brit Westland által épített, négy üléses amerikai Sikorsky WS-51 Dragonfly típus repült, mely 2 óra 20 perc alatt tette meg a két város közötti távolságot. Az eseményt május 9-én megelőzte a brit ipari kiállítás alkalmából a London és Birmingham közötti alkalmi járatok beindítása.

 

bae300

Negyven évvel ezelőtt, 1990. június 16-án emelkedett először a levegőbe a British Aerospace BAe-125-1000 típusú üzleti repülőgépe. Az első 125-ös szériát eredetileg a Hawker Siddeley gyárban fejlesztették ki. Az új típus hat utassal a fedélzetén, 0,77 Mach sebességgel, 6760 kilométert tudott megtenni közbenső leszállás nélkül. Egy új gép abban az időben 12 millió dollárba került.

 

cessna 120

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. június 28-án emelkedett először a levegőbe a Cessna Model 140-es. A kétüléses repülőgép gyakorlatilag a később világszerte népszerűvé vált Cessna 150/152-es elődje volt. A gépet a korábbi, 120-as típusjelzést viselő változatból fejlesztették ki, s számos olyan műszaki megoldást tartalmazott, amelyek a mai napig jellemzőek a Cessna egymotoros típusaira.

 

Május

 

f1tranzit 300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én adták át a Ferihegyi repülőteret. 1939 augusztusában írták ki azt a tervpályázatot, melynek első díját ifjú Dávid Károly nyerte el (később az ő tervei alapján épült fel a fővárosban a Népstadion és Budán a MOM Kultúrotthon is). Az építési munkálatok már 1939 őszén megkezdődtek. A korabeli leírásokból kiderül, hogy az új repülőteret rendkívül átgondoltan, hosszabb távra tervezték, és ennek megfelelően végezték a kivitelezést. A háborús események azonban jelentős károkat okoztak a félig kész repülőtéren. Ezért a légi forgalom 1946. október 15-én, a viszonylag épen maradt budaörsi repülőtérről indult meg. Csak 1948-ban kezdődhetett meg Ferihegy újjáépítése, és az 1950. május 7-i megnyitóra már biztosítani tudták a repülés legfontosabb tárgyi feltételeit.

 

stewgr 300

Kilencven évvel ezelőtt, 1930. május 15-én az amerikai United Air Lines elsőként állított szolgálatba gépei fedélzetén légiutas-kísérőket. 1929-ben Ellen Church ápolónő azt javasolta, hogy a Boeing Air Transport járatain alkalmazzanak olyan légiutas-kísérő hölgyeket, akik jelenléte egyrészt megnyugtatóan hat az utasokra, másrészt gondoskodnak is róluk repülés közben. A légitársaság támogatta az ötletet, alkalmazták Ellent, és megbízták, szervezze meg az új szolgáltatást. Így már ő válogatta ki azt a hét vállalkozó szellemű munkatársát, akik megfeleltek a szigorú felvételi követelményeknek. Például nem lehettek magasabbak 155 cm-nél, testsúlyuk nem haladhatta meg az 52 kg-ot, a felső korhatárukat pedig 25 évben szabták meg. Ellen Church tervezte meg a légiutas-kísérők egyenruháját, és megalkotta az első, rájuk vonatkozó légitársasági szabályzatot is. 1930. május 15-én Ellen Church egy Boeing 80-A típusú, 14 személyes gép fedélzetén, elsőként köszöntötte az utasokat San Franciscóban. Felszállás után, útban Chicagóba szendvicseket és kávét szolgált fel, s ezzel a világ első női légiutas-kísérője lett. Egy év múlva, a Boeing Air Transport, a National Air Transport, a Pacific Air Transport és a Varay Air Lines egyesülésével létrejött Amerika legnagyobb légitársasága, a United Air Lines, mely nem csak megörökölte, hanem tovább is fejlesztette az új szolgáltatást. Így többek között, 1936-ban a világon elsőként szervezte meg önálló catering szolgálatát. Ezzel egyidejűleg Boeing 247-es gépeibe kis konyhát épített be, és repülés közben már meleg ételt is kínált utasainak.

 

twa300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 17-én az amerikai TWA (Transcontinental and Western Air) megváltoztatta nevét, s ettől kezdve Trans World Airlines elnevezéssel működött tovább. Ugyanakkor a légitársaság logója változatlan maradt. A TWA eredetileg belföldi szállításokra szakosodott, de a második világháború kitörése után, 1942-től gépei az USAAF megbízásából, rendszeresen repültek az Egyesült Államokból Nagy-Britanniába. Az itt szerzett tapasztalatok nyomán a TWA 1946. február 6-tól menetrend szerinti járatot indított New Yorkból Párizsba. A transzatlanti útvonalon négymotoros Lockheed Constellation gépek repültek. A légitársaság 2001-ig működött, amikor megvásárolta az American Airlines.

 

tupika300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. május 26-án a szovjet szuperszonikus Tu-144-es prototípusa lett az első kereskedelmi utasszállító repülőgép, amelyik átlépte a Mach 2 sebességet, ami 2148 km/órának felelt meg. A Tu-144-es 1968. december 31-én hajtotta végre első, mindössze 37 percig tartó sikeres repülését. Első nyugat-európai bemutatójára 1971-ben, a párizsi nemzetközi légiszalonon került sor. 1972. szeptember 30-án a CCCP-68001 lajstromjelű tesztpéldány a Ferihegyi repülőtérre is ellátogatott. 1973. június 3-án ismét Párizsba repült, de a bemutató katasztrófával végződött, mert egy manőver után a Tu–144-es még a levegőben darabokra esett, és Le Bourget falura zuhant. A fejlesztés és tesztelés ennek ellenére folytatódott, majd a légipostát szállító járatok után, 1977-ben beindult Moszkva és Almati között a menetrend szerinti utasszállítás is. Egy 1978. május 23-i végzetes kényszerleszállást követően született meg a döntés az egyébként is gazdaságtalan járatok június 1-jei végleges beszüntetéséről. 1996. november 29-én a Tu-144-es egyik felújított és átalakított példánya ismét felszállt, hogy egy orosz–amerikai program keretében, a NASA számára szuperszonikus kutatásokat végezzen. A Tu-144LL utolsó repülésére 1999. április 19-én került sor.

 

boacb707

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május 27-én indította el a brit BOAC (British Overseas Airways Corporation) légitársaság Boeing B707-436 típusú sugárhajtóműves utasszállítójával a menetrend szerinti London – New York járatát. A BOAC az új gépből összesen 15-öt rendelt, majd állított forgalomba. Az 1940-ben megalapított cég jogelődje az 1924. március 31-én létrejött Imperial Airways volt, amely a két világháború között rendszeresen repült Budapestre is. 1972. szeptember 1-jén a BOAC, a BEA (British European Airways) és a British Air Services egyesülésével jött létre a mai napig működő British Airways.

 

Április

 

moa300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. április 1-jén érkezett meg Ferihegyre a Malév első Il-18-as utasszállítója, a HA-MOD, s másnap leszállt a HA-MOA lajstromjelű gép is. Az új szovjet típust 1959. november 5-én mutatták be Ferihegyen. A repülőgép első ízben 1957. július 4-én szállt fel először a moszkvai Hodinka repülőtéren. 1959-ben megkezdődött a sorozatgyártás, és az első gép 1959. április 20-án az Aeroflot színeiben szolgálatba is állt. A budapesti bemutatót követően a típusból a Malév is rendelt. 1960 és 1989 között a magyar nemzeti légitársaság összesen nyolc Il-18-ast üzemeltetett, közülük három semmisült meg katasztrófában (HA-MOD, HA-MOC, HA-MOH). Az Il-18-as volt az első magyar lajstromú gép, amely átrepülte az Egyenlítőt. A típust 1989-ben búcsúztatták el a Malévnél. Magyarországon három ilyen típusú gép maradt. A HA-MOA és a HA-MOG a ferihegyi Aeroparkban látható, a HA-MOE pedig Szolnokra került. A nyolcadik gép, a HA-MOI egy ideig Abda közelében presszóként működött, majd végül Kassán, az ottani repülési múzeumban talált új otthonra.

 

tu114 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. április 9-én a szovjet Tu-114 Rosszija utasszállító új sebességi világrekordot állított fel a légcsavaros-gázturbinás repülőgépek kategóriájában. A négyhajtóműves gép fedélzetén 25 tonna teherrel, 5000 kilométert tett meg, s közben elérte a 877 km/órás sebességet. Az Aeroflot 1961. április 24-én állította forgalomba a típust Moszkva és Habarovszk között. A Tu-114-es belföldön 220, míg a külföldre repülő, interkontinentális változat 120 utast szállíthatott. A típus Tu-95-ös, modernizált katonai változata a mai napig rendszerben áll az orosz légierőnél.

 

viking300

Hetven évvel ezelőtt, 1950. április 16-án indította be a British European Airlines (BEA) első menetrend szerinti járatát London (Heathrow) és Párizs (Le Bourget) között, az útvonalon Vickers Viking típusú gép közlekedett. A BEA 1946. szeptember 1-jén állította forgalomba a DC-3-as kategóriájába tartozó, de annál nagyobb kapacitású és jóval gyorsabb típust. Ez volt a második világháborút követően a világon az első, újonnan tervezett utasszállító repülőgép. Ugyanakkor a 24-27 (módosított charter változatban 34-38) utas szállítására alkalmas Viking kifejlesztésekor, a második világháborús Wellington bombázó számos jól bevált műszaki megoldását is felhasználták. A típusból összesen 163 példány épült, ebből a BEA 49-et üzemeltetett, négy gép pedig a királyi család, illetve a kormány használatába került.

 

iatalog300

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. április 19-én alakult meg Havannában az IATA (International Air Transport Association – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség). A nemzetközi szervezetet azért hozták létre, hogy az 1919-ben megalakult elődszervezet tevékenységének megszűnésével, a háború után újjászervezze a légitársaságok szakmai érdekvédelmi tömörülését, és megteremtse egy az egész világot behálózó légiközlekedési piac működésének kereteit. A szervezet tevékenységi körének túlnyomó része ma már különböző szakmai funkciók ellátásából áll. Ezek közé tartozik a szabványosítás olyan területeken, mint például a nemzetközi szerződések, a repülőgépek földi kiszolgálása, a kódrendszer, az egységes ügynökségi eladási és elszámolási rendszer, vagy a biztonsági audit. A Malév 1984. január 1-jén (a szervezet 125. légitársaságaként) lett IATA-tagvállalat, s 2012. február 3-i megszűnéséig részt vett a szervezet munkájában.

 

cfrna300

Száz évvel ezelőtt, 1920. április 23-án alakult meg a francia CFRNA (Compagnie Franco-Roumaine de Navigation Aérienne) légitársaság, mely elsőként repült rendszeresen magyar légtérben. A CFRNA kötelezte magát, hogy a Párizs - Strasbourg - Prága - Bécs- Budapest - Belgrád - Bukarest - Konstantinápoly útvonalon évente 200 napon át, mindkét irányban menetrend szerinti légiforgalmat szervez. A CFRNA megkapta a MÁG-gyár egykori mátyásföldi nagy hangárját, ahol javítóbázist rendezett be. Az Aero Szövetség javaslatára hét magyar pilótát, valamint a géppark karbantartására és javítására magyar szakmunkásokat is felvettek. A járatnyitó ünnepséget 1922. április 29-én tartották meg Mátyásföldön. A CFRNA a következő évben megnyitotta Budapest - Belgrád vonalát, melynek érdekessége, hogy ez volt az első rendszeres, éjszakai légijárat a világon. A CFRNÁ-t 1924 végén átszervezték, így a következő év január elsejétől már – az Air France egyik elődjeként – CIDNA (Compagnie Internationale de Navigation Aerienne) néven folytatta tevékenységét.

 

Március

 

b707 lh 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. március 2-án vette át a német Lufthansa légitársaság az első Boeing B707-es utasszállító gépét.

 

guppy 300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. március 13-án emelkedett először a levegőbe a Guppy-101 típusjelzésű, modernizált teherszállító. A Boeing C-97 Stratocrusier gépéből kifejlesztett, különleges járművet a korábbi csillagmotorok helyett Allison 501-D22C típusú légcsavaros gázturbinákkal szerelték fel. Megnövelték a gép méreteit és maximális felszállótömegét is. A Guppy-101-esek az Airbus gyár különböző telephelyein készült repülőgép-részegységeket szállították Toulouse-ba, a központi összeszerelő üzembe.

 

dc8 klm 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. március 16-án teljesítette utasokkal a fedélzetén Amszterdam és New York között az első interkontinentális járatát a holland KLM légitársaság Douglas DC-8-as utasszállító gépe.

 

b707 land 300

Harminc évvel ezelőtt, 1990. március 19-én érkezett meg Ferihegyre a Malév Boeing B707-es bérelt teherszállítója. A gép üzemeltetésére az Egyesült Államokban Malév-pilótákat és fedélzeti mérnököket is kiképeztek. Az air cargo járatok azonban veszteségesen működtek, így a gép bérleti szerződését 1990. július 18-án véglegesen felbontották.

 

dc8 jal 300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. március 28-án a Japan Air Lines (JAL) lett az első külföldi légitársaság, amely engedélyt kapott a Szovjetuniótól az ország transz-szibériai útvonalának használatára. A JAL gépe Tokióból közbenső moszkvai leszállással, Párizsba repült.

 

b747 lh 300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. március 30-án vette át a német Lufthasa légitársaság az első Boeing B747-es utasszállító gépét.

 

Február

 

convair300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. február 12-én a Delta Air Lines Convair 880 típusú gépe amerikai transzkontinentális rekordot állított fel, amikor 3 óra 31 perc alatt tette meg a San Diego és Miami közötti távolságot. Mindezt az tette lehetővé, hogy a gép csúcssebessége – nagy teljesítményű hajtóműveinek köszönhetően - elérhette a 970 km/órát is. A Convair 880-as első példánya 1959. január 27-én emelkedett először a levegőbe, de 1962-ig mindössze 65 példány készült belőle. A legismertebb Convair 880-as Elvis Presley egyik gépe volt, amelyet az énekes 1975-ben, halála előtt két évvel vásárolt meg 250 ezer dollárért a Delta Air Linestól. Ezután több mint 300 ezer dollárt költött a felújításra: hálószobát és tárgyalót rendezett be, és a 28 személy szállítására átalakított a gépet négy tévékészülékkel is ellátták, amelyek egy videorendszerhez kapcsolódtak.

 

il14 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. február 15-én indította el a Malév menetrend szerinti Budapest – Frankfurt – Brüsszel járatát. Az útvonalon kezdetben Il-14-es, majd Il-18-as gépek közlekedtek. A járat érdekessége volt, hogy Magyarországnak ebben az időben még csak Belgiummal volt hivatalos, kormányok közötti légügyi egyezménye, melyet 1957. június 1-jén kötöttek meg (mely alapján 1958. március 17-én a Malév elindította brüsszeli járatát). Ennek ellenére az NSZK engedélyezte a járatnyitást, de a német Lufthansa csak 1967-től repült Budapestre.

 

twa300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. február 25-én indította el az amerikai TWA légitársaság az USA első, B747-essel teljesített, menetrend szerinti belföldi járatát. A Pan Am után a TWA lett az új típus második üzemeltetője. A Los Angeles – New York (JFK) útvonalra 258 utas váltott jegyet, míg visszafelé már 311-en ültek a 342 személyes repülőgépen. A TWA ebből az alkalomból nyitotta meg JFK repülőtéren az új, 20 millió dolláros ráfordítással elkészült terminálját.

 

Január

 

mooney 300

Negyven évvel ezelőtt, 1980. január 7-én egy Mooney 231-es új rekordot állított fel, amikor az USA nyugati és keleti partvidéke közötti távolságot nonstop repüléssel, 8 óra 4 perc alatt tette meg. Az útvonalon a gép csaknem 400 liter üzemanyagot használt fel. Az egymotoros kisgépeket készítő Mooney International a Texas állambeli Kerrville repülőterén működött. A Mooney-testvérek gépei kategóriájukban mindig is a leggyorsabbnak és legmodernebbnek számítottak, s magánemberek és repülőklubok napjainkban is számos példányt használnak belőlük a világ minden pontján. Ennek ellenére a cég 2019 novemberében bejelentette, hogy megszünteti a repülőgépek és részegységek gyártását.

 

c97

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 9-én új sebességi rekordot állított fel a Boeing egyik XC-97 Stratofreighter gépe. A típust a B-29-es és B-50-es bombázókból fejlesztették ki. Jellegzetessége volt a nagyobb átmérőjű, túlnyomásos dupla „buborék” törzs. Az első három XC-97-es prototípus 1944 novemberében már repült, de a sorozatgyártás csak a háború után indult be. A módosított YC-97 változat szárnyait áttervezték, megnövelték a függőleges vezérsíkot és erősebb motorokat építettek be. 1944 és 1958 között több változatban, összesen 888 C-97-est építettek. A polgári célokra, utasszállításra kifejlesztett C-97-es a Boeing Model 377 Stratocruiser nevet kapta. A több mint 6700 kilométer hatótávolságú katonai változatok még a vietnami háború idején is szolgálatban álltak.

 

b747pan 300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. január 12-én szállt le először egy technikai próbajárat során B747-es repülőgép Londonban. A Jumbo Jet első megrendelője, a Pan Am az első átvett géppel – utasok nélkül – kezdte meg a New York és London közötti próbarepüléseket. Eredetileg azt tervezték, hogy a repülőtéri földi kiszolgálást is tesztelő program részeként (és persze a reklámlehetőség kihasználására), további öt európai fővárosba is elrepülnek, de a még kiforratlan hajtómű problémái és a kedvezőtlen időjárás miatt erre végül nem került sor. 1970. január 21-én este, helyi idő szerint 19:30-kor 345 utassal és 22 fős személyzettel tolták ki a repülőtér állóhelyéről a „Clipper Young America” névre keresztelt B747-est, hogy a Pan Am színeiben elrepüljön a brit fővárosba. Mivel az egyik hajtómű meghibásodott, végül egy másik B747-es, a „Clipper Victor” szállt fel január 22-én, hajnali két óra előtt néhány perccel, és 14:02-kor érkezett meg London Heathrow repülőterére.

 

cherokee

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. január 14-én hajtotta végre első, sikeres repülését a Piper PA-28 Cherokee. A teljesen fémből készült, mintegy 1200 alkatrészből álló repülőgéphez az ugyancsak amerikai Lycoming cég szállította a motort. A napjainkban is népszerű Cherokee a két- vagy négyüléses, egymotoros, alsószárnyas könnyű repülőgépek kategóriájába tartozik, és oktatási célokra vagy túrarepülésekre éppúgy használható, mint légitaxiként. Az első PA-28-as 1960-ban kapta meg a légialkalmassági bizonyítványt az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA). Az alaptípust a gyár továbbfejlesztette, nagyobb teljesítményű motorral látta el, majd elkészült a hosszabb, hatszemélyes változat, a Cherokee Six is, melyet később PA-32R Saratoga néven 2009-ig gyártottak.

 

lcb stu300

Huszonöt évvel ezelőtt, 1995. január 20-án utoljára szállt fel Ferihegyen a Malév HA-LCB lajstromjelű Tu-154-ese. 1994 nyarán a Flughafen Stuttgart GmbH levélben érdeklődött a Malévnél, kaphatnának-e egy leselejtezett, de repülésre még alkalmas gépet, melyet földi biztonsági gyakorlatokra szeretnének használni. Egyben vállalták a repülőgép kiszállításának költségeit is. Január 20-án többek között az Aeroplex (ACE) szakemberei is a géppel utaztak, hogy Stuttgartban kiépítsenek néhány, még használható berendezést és alkatrészt. A rendhagyó búcsúrepülésen részt vett Oszetzky István Malév főpilóta és Mazalin Tibor fedélzeti mérnök, aki tagja volt annak a személyzetnek, amelyik 1973. szeptember 24-én Dr. Fülöp András vezetésével hazahozta a gyárból a Tu-154-est. A HA-LCB 1994. július 23-án teljesítette utolsó menetrend szerinti repülését, ezután kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 26 140 óra, leszállásainak száma 16 314 volt. A gép törzséről még Ferihegyen eltávolították a Malév festést, és a helyére a Stuttgarti repülőtér emblémája került. Jelenleg is repülőszemélyzetek és a tűzoltók használják gyakorlás céljára.

 

sitalp 300

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. január 23-án először szállt le az Antarktiszon egy sítalpakkal felszerelt, Lockheed C-130D teherszállító. A Hercules a világ egyik leghosszabb ideje szolgálatban álló, legelterjedtebb és legtöbbet alkalmazott, rendkívül sokoldalú repülőgépe. Az USAF 1951 februárjában jelezte igényét egy új szállítógépre, s a meghirdetett tendert 1952. július 2-án a Lockheed nyerte el. A projekt kezdetben L-206, Model 82, majd később YC-130, illetve C-130 néven zajlott. A gép prototípusa 1954. augusztus 23-án emelkedett először a levegőbe a kaliforniai Burbankben. Ezután a sorozatgyártást a Lockheed Mariettában lévő üzemébe helyezték át, ahol eddig már több mint 2500 C-130-ast gyártottak le. L-100-as néven épült polgári Hercules is. Az első C-130-asokat 1955 szeptemberétől kezdték el leszállítani az USA hadserege számára. A legendás repülőgép részben áttervezett, sítalpakkal felszerelt változata lett az LC-130D, majd az LC-130H és LC-130R. Elsődleges feladatuk az Antarktiszon lévő radarok és kutatóbázisok személyzetének ellátása. A Hercules a valaha volt legnagyobb repülőgép, amelyik repülőgép-hordozón le- és felszállt fékezőhorog és katapult nélkül. A modernizált J-változata egy rövidebb és egy hosszabb altípusként, jelenleg is épül.

 

aa old300

Kilencven évvel ezelőtt, 1930. január 25-én 12 kisebb helyi légitársaság egyesülésével, Wilmingtonban létrejött az American Airlines. Az AA jelenleg a világ legnagyobb légitársasága. E címet úgy sikerült elérnie, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium 2013. november 13-án kiadta az engedélyt az 1939 óta működő US Airways és a 2011 novemberében csődbe jutott AA-t birtokló AMR Corp összeolvadására. A világ legnagyobb útvonalhálózatával rendelkező, 100 ezer alkalmazottat foglalkoztató AA évi utasszámát akkoriban 190 millióra, a forgalom értékét pedig 40 milliárd dollárra tervezték. Az AA 608, a US Airways pedig 340 gépet vitt a „házasságba”. 2013-ban azonban még csak a tényleges integrációs folyamat indult be, melynek egyik legfontosabb eleme volt többek között a helyfoglalási rendszerek egyesítése. A gyakorlatban az egyesülés végül 2015 októberében fejeződött be. Az AA először a 2011 októberében indított menetrend szerinti járatot New Yorkból Budapestre. A járatot a következő évben azért szüntették meg, mert a „ráhordást” (Ferihegyen átszálló utasokat) biztosító Malév 2012 februárjában csődbe ment. Ezután az AA 2018 májusában Philadelphiából indított napi járatot a magyar fővárosba, az idei nyári menetrendi szezonban, május 7-től október 24-ig pedig repülni fog Chicago és Budapest között is.

 

mil300

Ötven évvel ezelőtt, 1970. január 31-én hunyt el 61 éves korában Mihail Leontyjevics Mil szovjet repülőmérnök, helikoptertervező, a „Mi-” típusjelű helikopterek főkonstruktőre. Mil 1909. november 22-én született Irkutszkban. 1931-ben fejezte be főiskolai tanulmányait, és a Szovjetunió Központi Aero- és Hidrodinamikai Intézetben (CAGI) kezdett el dolgozni. Nyikolaj Kamov helyetteseként ekkor került egy életre szóló kapcsolatba a forgószárnyas repüléssel. 1947-ben Mil egy helikopterek kifejlesztésére Moszkvában létrehozott tervezőiroda főkonstruktőre lett. Vezetésével hozták létre az első szovjet sorozatban gyártott helikoptert, a Mi–1-et. Utolsó munkája a kétrotoros V–12 (Mi–12) helikopter volt, amelynek első kísérleti repülésére már csak halála után került sor. A tervezőiroda, illetve a Moszkvai Helikoptergyár ezután továbbra is megtartotta az akkor már világhírűvé vált „Mi-” típusjelet, Mil utódja pedig legközelebbi munkatársa, Marat Nyikolajevics Tiscsenko (1931-2015) lett. Magyarországon a Mi-1, Mi-2, Mi-4, Mi-8, Mi-17, valamint a Mi-24-es változatok közül négy típust napjainkban is üzemeltetnek.

 

 

 

 

 

 

   © 1996 - 2015. Copyright AeroNews – Minden jog fentartva  |  Impressum
Powered by Joomla 1.7 Templates